Ez az egyik kedvenc számom tőlük.

Egyébként nem tudok teljesen egyetérteni veled. Rengeteg helyen jönnek ezzel a szerelem milyen közel áll a gyűlölethez szöveggel, ha költőien akarjuk mondani, paradoxonnal.
Szerintem a kettőben annyi közös van csupán, hogy mindkettő igen intenzív érzés, és ugyanazon ember iránt is lehet érezni mindkettőt. Viszont a spektrum két szélső pontja, ha lehet így mondani. Ahol megjelenik a gyűlölet, a szerelemnek (az igazinak) már nyoma sincs, az valami más.

Lehet filozofálni, mi is a szerelem (erős vágy, hihetetlen vonzalom, szellemi összhang, gyomorgörcs, csak kémia, feltétel nélküli szeretet...vagy ezek kombinációja?), de normális válasz nincs rá, mindenkinek más.

Szerintem a szerelem (ha valódi, igaz szerelemről van szó), soha nem megy át gyűlöletbe. Bármit tesz másik, szeretjük. Megmagyarázhatatlan. Lehet, hogy máshogyan már, és nem lennénk képesek már vele lenni, de az a mély szeretet, ami az igaz szerelmekben megvan, nem múlik el. Persze ha megöli a családomat és engem is halálra kínoz, az más....de az ilyen azért ritka.:)

A másik kedvenc párhuzamom a gyűlölöm-szeretem mellett a se vele-se nélküle unásig ismételt klisé. Az élet ennél sokkal egyszerűbb. Jó vele? Szeretek vele lenni? Szeretem? Oké, akkor vele vagyok. Nem jó vele mindig? Vannak dolgok amik idegesítenek és sosem fognak megváltozni? Nem érzem jól vele magam mindig? Oké, akkor nem vagyok vele. A szerelem/együttlét ne szóljon már a szenvedésről!
Tudom, nem minden fekete vagy fehér, de a gyűlölet és az igaz szerelem nem férnek meg egymás mellett...esetleg a korcs szerelemmel.

SZERINTEM

Ejha, hosszabb, mint a poszt, de megszállt az ihlet, annyira elgondolkodtatott :)

Amíg bele nem kerülsz egy ilyen se vele se nélküle dologba, addig tökéletesen működik ez a logika. Meg ha már kikerültél belőle, akkor is. Őszintén kívánom, hogy ne legyen benne részed soha.

Képzeld el mondjuk a heroinfüggést: tudod, hogy rossz, de mégis kell. Így lehet érezni szerelmünk tárgyával kapcsolatban is: alapvetően nem jó vele, de van valami, ami miatt elszakadni sem tudsz.

Hála Istennek nekem sikerült kitisztulnom (mármint a sevelesenélküle dologból), de ma már nem tudok okos tanácsot adni valakinek, aki épp ilyesmiben szenved.

A gyűlölet-szerelem dolog pedig - igazad van - nem lehet része az igazi, vegytiszta, "buddhista", birtoklási vágytól teljesen mentes szerelemnek.
Ha viszont plátóian - vagy sevelesenélküle módon - vagy belezúgva valakibe, akkor bizony...

Csak idézni tudok egy dalt, hogy megértsd:

tényleg szerelmes...tényleg tud halálosan gyűlölni:

(tudom, tudom, ha igazán szerelmes, akkor nem...persze)

"Tudom, hogy hagynád,
Én addig szeretnélek
Amíg látnám, hogy
Van még benned élet
A véredben fürödnék,
Átvágnám a torkod!
Néznél rám,
de nem értenéd a dolgot."

www.youtube.com/watch?v=aKdluVQ7OnI

Jó ez a heroinos hasonlat. Tudjuk hogyan lehet leszokni róla...elhatározás, segítségkérés...elvonó végigcsinálása...azért az összes tisztult azt mondja, hogy nem is volt jó, valamit keresett benne, de sosem találta meg. Aztán visszakapják az életüket, megtapasztalnak rengeteg szépet(ha van eszük), és rájönnek, baromság volt a heroin. Végülis az egy illúzióvilág, nem valóság.

Pont így van az igaz szerelemmel is. Amint megtapasztaljuk, mennyire jó az, rájövünk, hogy baromira nincs szükség a plátói meg "seveledsenélküled" "szerelmekre".
Mennyivel jobb az, amikor érezzük, hogy szeretnek minket, hogy mi vagyunk a legfontosabbak. Mi, és nem valaki, akivé próbálunk válni, hogy célt érjünk. Nincs gyűlölet, nincs taktika, csak az önzetlenség és nyitottság. Persze mindez viszont is. Ha egyszer megtapasztaljuk, mindig ezt keressük. De biztos ismered ezt te is. :)

Jó ez a Tankcsapda szám, de mostanában én úgy vagyok, hogy befogadom az ilyen gondolatokat, akár zene akár híres író formájában, de nem próbálok meg párhuzamot húzni köztük és az élet között. Irányt mutathatnak, de célt nem. Inkább magam tapasztalok meg dolgokat, és hozok létre saját eszméket.

Amúgy köszi a posztot, szép értékelős délutánt okozott.

@raszkolnyikov30: teljesen egyetértek Veled. A heroinos hasonlat meg a TCS szám beillesztése csak azért volt, hogy elmondjam, alapvetően MEGérteni tudom az ilyen szituációkat. EGYETérteni nem fogok velük. Csak mivel megértem, és tapasztaltam a múltban én is, így tudom, hogy nem olyan könnyű kezelni, mint "tiszta"-ként azt mondani hogy "ugyan, csak elhatározás kérdése, pikk-pakk megvan".

Szóval ja. Ügyesek vagyunk mert igazunk van. :)

Nemsokára Mother Love Bone és Green River posztok jönnek...